A Szent Miklós-székesegyházat mutatták be az érdeklődőknek az Értékes Esték programsorozat keretében. Hétfő este Szocska A. Ábel kormányzó kalauzolta végig a templomban a vendégeket és a Szent Damján énekkar színesítette az apostoli kormányzó előadását. A székesegyház idén 120 éves lett és bekerült a Nyíregyházi Települési Értéktárba is.

Ószlávul énekelték a miatyánkot a Szent Damján kórus tagjai, hétfő este a Szent Miklós-székesegyházban. Az idén 120 éves templom a közelmúltban nemzeti értékké vált és bekerült a Nyíregyházi Települési Értéktárba. Ebből az alkalomból Szocska A. Ábel előadást tartott a székesegyház és nyíregyházi görögkatolikusok történetéről.

Évszázadok óta…

„1662-ben Nyíregyházán a kutatásaink szerint, az első templom az egy fatemplom lehetett és az is görögkatolikus…” – a 17. században már fatemplom állt a megyeszékhelyen, ami a kutatások szerint görögkatolikus lehetett. Erről is beszélt az apostoli kormányzó, jelezve, hogy a felekezet története évszázadok óta összefonódik a városéval. A mai is álló, kéttornyú görögkatolikus templom építése azonban csak a 19. század utolsó éveiben kezdődött. A felszentelésre 1897. október 10-én került sor. A szertartást Firczák Gyula, munkácsi püspök végezte el. Az is kiderült, hogy Nyíregyháza 1914-től meghatározó szerepet játszott a magyar görögkatolikusok életében. A megyeszékhely lett a felekezet, akkor még egyetlen egyházmegyéjének székhelye, a belvárosi templom pedig társ-székesegyház titulust kapott. 2015-től pedig székesegyháznak hívják a Szent Miklós-templomot, mert Ferenc pápa érseki rangra emelte a korábbi görögkatolikus egyházmegyét. Egy helyett, így már három püspöksége lett egy csapásra a görögkatolikusoknak és a templom a két éve alakult Nyíregyházi Egyházmegye székesegyházává vált. Az egyházmegye vezetője azt mondja, nagy megtiszteltetés, hogy a templom bekerült az értéktárba. „Ez egy különleges megtiszteltetés számunkra, mert úgy érzem, hogy nagyon sokan, akik eddig is ismertek bennünket, azok talán most még jobban megismerhetnek bennünket, megismerhetik értékeinket, és örülünk, hogy mi is részeseivé válhatunk ilyen formában is Nyíregyházának és város más értékeinek” – fogalmazott Szocska A. Ábel, apostoli kormányzó.

„Őrizzük meg az utókornak!”

A templom bemutatásán részt vett a települési értéktár bizottság elnöke is. Tomasovszki Anita azt mondta, a görögkatolikusok és a belvárosi templomuk fontos értéket képviselnek.  „Azért fontos, mert Nyíregyházán nagyon sok görögkatolikus vallású állampolgár él és a Szent Miklós-székesegyház immár 120 éves. Ezt az utókornak tovább kell örökíteni és átadnunk és nemzeti értékként kell kezelnünk” – tette hozzá Tomasovszki Anita, a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság elnöke.

Hétfő este az érdeklődők részletes ismertetést kaptak arról, hogyan, milyen körülmények között épült a székesegyház, mit érdemes tudni a benne található ikonosztázról, festményekről és a mennyezetet díszítő freskókról is. Az előadást pedig a Szent Damján kórus színesítette.

Forrás és videó: Z. Pintye Zsolt / nyiregyhaza.hu, fotó: Szabó Sándor