„Az Úr napján különösen is figyelek az Isten szavára a templomban, mert tudom, hogy a hétköznapok fáradalmas munkái után ezen keresztül próbálja meg megérinteni lelkemet és közelebb hívni magához. Kérek magamnak imádságos lelkületet erre a napra.”


Akár jelmondatunknak is választhattuk volna ezt a vasárnapi böjti gondolatot. A Nyíregyházi Szent Miklós Székesegyház belvárosi parókiájának hittantermében megrendezett közös adventi koszorú készítés alkalmával valóban imádságos lélekkel gyűltünk össze kicsik és nagyok.

Hittel és szeretettel készültek a görögkatolikus hagyományok tiszteletére alkotott kis csodák. Megáldásukat követően otthonainkban árasztják majd az adventi gyertyák fényén át a szeretet melegét a Szent Karácsony ünnepére várakozva.Hálát adunk a mai nap öröméért, hogy testvéri közösségben, igazi családi légkörben tölthettük ezt a délutánt. Áldott lelki töltekezést, békés ünnepet és Isten áldását kívánjuk az egyházközség minden kedves hívének és szeretett családjának!

Papp Tünde Judit