Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek a következőket:

  1. Ebben az évben székesegyházunk templombúcsúját december 3-án tartjuk, a búcsúi Szent Liturgia 11 órakor kezdődik, majd délután a már hagyományosnak mondható Szent Miklós udvara ünnepség keretében folytatjuk az ünneplést! Minden kedves testvérünket szeretettel várjuk erre az alkalomra!
  2. Jövő hét szombaton, november 18-án rendezik meg a görögkatolikus ministráns találkozót Máriapócson. Azon fiatalokat, akik jelentkeztek, vagy akik még jelentkezni szeretnének a találkozóra, szeretettel várja Dani atya a fél 9-es, vagy Parókus atya a 10-es Liturgia után egy rövid megbeszélésre. Indulás szombaton fél 9-kor a templomudvarról. Szeretettel várjuk azoknak a szülőknek a segítségét, akik a fuvarozásban segítséget tudnak nyújtani.
  3. Szeretettel hívjuk a kedves testvéreket holnap este 18.15-re a felnőtt hittanra, ahol Szent Ignác egyházatya életéről és munkásságáról tart előadást Kocsis Dániel káplán atya.
  4. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egy, a szent koronát és a koronázási kincseket bemutató alkalmat szervez november 14-én, kedden 17 órától a Váci Mihály Művelődési Központban. A rendezvény részleteiről a faliújságon kifüggesztett plakátokon olvashatnak.
  5. Továbbra is várjuk szeretettel a gimnazista korosztályt a péntek este 5 órakor kezdődő egyházközségi hittanra, ahol a beszélgetés mellett lehetőség van a kötetlen együttlétre és játékra is.
  6. November 15-én, szerdán kezdődik Görögkatolikus Egyházunkban a Karácsonyt megelőző böjti időszak. Ennek kapcsán jövő vasárnap 14 órától adventi koszorúkészítésre hívjuk és várjuk a kedves testvéreket. Érdeklődni és jelentkezni Parókus atyánál és káplán atyánál lehet.
  7. Szeretnénk a parókia közösségi helységeit felújítani, és minden korosztály számára kicsit alkalmasabbá is tenni, hogy minél gazdagabb közösségi térré változtassuk parókiánkat. Ennek érdekében gyűjtést hirdetünk! Az első felajánlást a parókus atya tette meg, 100.000 Ft-al járul hozzá ehhez a munkához, a képviselő testület tagjai pedig eddig 500.000. Ft-ot ajánlottak fel. Szeretettel kérjük a kedves testvéreket is arra, hogy ha módjukban áll, adományaikkal segítség ennek a beruházásnak a megvalósulását! A munkát januárban kezdjük, eddig, január elejéig várjuk a felajánlásokat!