„Élő hittel, szeretettel.”- Gyerekbúcsú,2019.

2019. május 11-én reggel egy busznyi izgatott gyerek várta a Szent Miklós Székesegyház előtt, hogy végre elinduljunk s odaérjük Máriapócsra az idei gyermekbúcsúra.

Az idei búcsút a NEK jegyében rendezték meg, ez megmutatkozott a regisztrációkor kapott karkötőkön is: „Élő hittel, szeretettel.”- olvashattuk a feliratot.  Innen „Mózes” segítségével járhattuk végig a templomhoz vezető utat, mely során a nagykállói gimnazisták az Eukarisztiához kapcsolódó bibliai történeteket elevenítették meg számunkra. Láthattuk a kánai menyegző, kenyérszaporítás és az utolsó vacsora eseményeit, a bátrabbak akár szereplőkké is válhattak.

A templomhoz érve elsőnek a Szűzanyát köszöntöttük, majd számos ügyességi és játékos feladat várt a gyerekekre; például bűndobálás, kézműves foglalkozás, QR-kód alapú fejtörő, s a méltán híres selfie-box.  

A sok izgalom után kezdetét vette a Szent Liturgia, ahol nagy figyelemmel kísértük végig Szabó Tamás helynök atya buzdító és bíztató szavait: ha ránézünk a karkötőnkre, Isten üzenetét láthatjuk rajta.  Ezt tartsuk szem előtt, s ne felejtsük el, hogy az Isten hisz bennünk, s így közeledik felénk az Eukarisztiában. A liturgia végén még egy flashmobon is részt vettünk, ahol a fatemplom körül egy keresztet formáltunk.

Természetesen jutott idő egy kis búcsúfia vásárlására és egy közös fagyizásra is, mielőtt jóleső fáradtsággal hazaérkeztünk.

Szender Adrienn

hitoktató