Cursillo-csoport

Néhány évvel ezelőtt  az Isteni gondviselés megajándékozott engem egy cursillon való részvétel lehetőségével.

Persze a „lehetőség” pillanatában még ezt nem így gondoltam.A parókusunk egy kissé „csalafinta” módon elérte,hogy a szavamat adjam a részvételre, és ha az ember a szavát adja,azt illendő megtartani.

Huszonegyedik századi emberként megpróbáltam tájékozódni,  hogy mi is a cursillo valójában.

Sok információm gyűlt össze. A cursillo egy spanyol eredetű egyházi mozgalom, a Cursillo de Cristiandad jelentése pedig: a kereszténység rövid tanfolyama.

A résztvevők életük egyik legnagyobb élményéről beszéltek, ami alapjaiban változtatta meg életüket.Fellelkesítette,megrendítette és erővel töltötte el őket.

Az ellenzők természetesen (persze az internet névtelenségében) sok rosszat írtak. Azt, hogy a cursillo olyan, mint egy szekta, akaratuk ellenére befolyásolják az embereket, stb.

Ettől aztán sokkal okosabb nem lettem, viszont meg volt a lehetőségem,hogy erről személyesen megbizonyosodjak.

Máriapócson végigéltem ezt a három és fél napot, és megtudtam az igazságot.

Igazuk volt a résztvevőknek, a cursillo valóban egy hatalmas lelki élmény, amit  át kell élni. A cursilloban résztvevő találkozik önmagával, Istennel és embertársaival.

Tiszta szívvel és mély meggyőződéssel tudom ajánlani mindenkinek.

A hívő embernek azért, mert  elmélyül a hite, a nem vallásos emberek pedig megtapasztalhatják a hit valódi erejét. Meg kell adni magunknak ezt a lehetőséget,találni kell életünkben három és fél napot erre a célra.

Én ettől a pár naptól megkaptam hitem megerősítését, egy új közösséget,megváltozott szemléletet és nem utolsó sorban két igaz barátot.

És végül II.János Pál papa szavai:
 „Hálát adok az Úrnak az adományok és a világosság bőségéért, amely rajtatok keresztül kiárad az emberekre. Ha a földkerekséget felkészítettétek a kegyelem elfogadására, akkor a Cursillok által sok testvérnek felkínálhatjátok az Úrral való találkozás intenzív, felszabadító és örömteli élményét. Legyetek tehát mindig eleven élesztő kovász! A harmadik krisztusi évezred küszöbe és az újra-evangelizálás sürgető kényszere, főleg a missziós tevékenység találjon bennetek olyan elkötelezett emberekre, akikben egy új tűz lobog, és akiket eltölt a legmegfelelőbb módszer. Hordozzátok Jézust minden miliőben, és így mutassátok meg a távollevők számára az irgalmas Atya arcát és megújult egyház-élményeteket.”

De colores!

Gál Attila