Szeretettel várjuk holnap este felnőtt hittanra a kedves testvéreket, melyen Polyák Imre spirituális atya fog előadást tartani. Kedden fiatal felnőttek találkozója, csütörtökön család kurzus a szokott időben, pénteken pedig gimnazista hittan 17 órától.
Szokásainkhoz híven a karácsony előtti böjti időszakban szegényeink számára tartós élelmiszergyűjtést hirdetünk. Karácsonyra való készületünknek és böjtünknek ez is egy szép és hasznos eszköze lehet.
Idén székesegyházunk templombúcsúját december 3-án tartjuk, a búcsúi Szent Liturgia 11 órakor kezdődik, ezért a 10 órai és a 12 órai Szent Liturgiák elmaradnak. A szent Liturgia után minden kedves testvérünket ebéddel fogunk várni! Délután pedig a már hagyományosnak mondható Szent Miklós udvara ünnepség keretében folytatjuk az ünneplést! A Szent Miklós udvar programja: műsort adnak a Szent Miklós Intézmény óvodásai és iskolásai, ugyanígy a Nagykállói Korányi Gimnázium drámatagozatos diákjai, fellép a Jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség énekkara, a kispapok énekkara, lesz táncház, a hittanteremben kézműves és népi játékok, és idén is eljön a Mikulás sok-sok finomságot rejtő csomagjaival! Lesz étel- és ajándékvásár, forralt bor és forró tea! Minden kedves testvérünket szeretettel várjuk erre az alkalomra!
Ezzel kapcsolatban szeretettel szólítjuk meg egyházközségünk férfi tagjait: e héten, csütörtökön délelőtt állítjuk be a templomudvarra a rendezvénysátrat, melyet a máriapócsi zarándokház ad kölcsön számunkra. A költzöztetéshez és felállításhoz várjuk a jelentkezőket. Érdeklődni a részletekről és jelentkezni parókus atyánál lehet. Szeretettel kérjük továbbá azon Kedves Testvérek segítségét is, akik egy-egy tálca sütemény elkészítésével szívesen gazdagítanák szeretetlakománkat. Köszönjük szépen!
December 2-án szombaton délután 5 órától az AcapellArt énekegyüttes ingyenes koncertje lesz az Örökösföldi görögkatolikus templomban, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Továbbra is várjuk szeretettel a felajánlásokat a parókia épület közösségi termeinek felújításához.
Az év végéhez közeledve kérjük a kedves testvéreket, hogy aki még esetleg nem tette meg, legyen szíves az egyház fenntartási hozzájárulás befizetésével is támogatni egyházközségünket!
Támogatás
Ha támogatni szeretné egyházközségünket, az alábbi bankszámlaszámra való utalással megteheti! Köszönjük!
Ez a honlap sütiket (cookie-kat) használ, kizárólag statisztikai céllal. Látogatásával Ön elfogadja ezek használatát. ElfogadomElutasítomTovábbi információ
Adatkezelési tájékoztató
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.