VASÁRNAPI GONDOLATOK

LK 7,11-16

Azon időben történt, hogy Jézus Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is igen sokan. Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegy asszony egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!” Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: „Nagy prófétánk támadt”, és: „Meglátogatta népét az Isten.”

Évről évre felolvastatja velünk egyházunk ezt az evangéliumi szakaszt. S általában úgy képzeljük el, hogy mi egy külső szemszögből látjuk az eseményeket. Jön szembe egymással a két menet, s mi végig nézzük a történetet.

  • Ki ez az özvegyasszony? Nem ismerem, lesütöm a szemem, kerülöm a tekintetet, mert tehetetlen vagyok a gyásszal szemben. S reménykedek, ilyen az én életemben nem fordul elő.
  • Ki ez az özvegyasszony? Ukrajna szimbóluma, ahol a jövőt, reményt, hitet ölnek meg, ölnek ki.
  • Ki ez az özvegyasszony? „a vén Európa, a büszke nő.” Aki szembe megy Krisztussal. Ahol, ahogyan Szent II. János Pál pápa is fogalmazott a halál kultúráját éljük. Csökken a népesség, az önboldogító társadalmi elképzelésekben egyre kevesbé jelenik meg a másik életének az értéke.
  • Ki ez a nő? Talán mi magunk, akik önzőségünk, arroganciánk, jogunk, szenvedélyeink és bűneink miatt helyezzük jövőnket, kapcsolatainkat, boldogságunkat, életünket a ravatalra.

Népszokás lett a koporsó-cipelés: ha nem működik dobd ki, ha tönkrement szabadulj meg tőle. Beállunk a sorba, sokan mennek erre, megyünk velük. Életünk, kapcsolataink, világunk, jövőnk koporsóját cipeljük, hogy eltemessük, elássuk örökre.   

De Ő jön felénk, velünk szembe, újra és újra és hív, az élet menetébe. Nem erővel, nem hatalommal, csak finom érintéssel. Mert sajnál, mert szeret. S ébreszt, hív az életre. Kelj föl, vedd észre mindig van remény! Kelj föl, vedd észre Krisztust követve valódi értelmet nyernek tetteink! Kelj föl és vedd észre az élet menetéhez tartozol! Mert bár kétkedünk, mert bár félünk, mert bár nem tudjuk, hogy hova is tartunk pontosan, de tudjuk, hogy ki után akarunk menni, s tudjuk, hogy ez a közösség, remény, értelem és élet menete!