Pünkösd – a Szentlélek ünnepe

Pünkösd – a Szentlélek ünnepe

Ő a térerő, mely a kapcsolataink alapja. Szétszakítottságban élő világunkban Ő az erő, mely által képesek lehetünk újjáteremteni kapcsolatainkat. Ő az, aki újra megtanít minket a bűnbánatra és kiengesztelődésre, ő az, aki által ki tudjuk mondani Istenünknek, hogy...
Nagyszombat

Nagyszombat

A mozdulatlanság csodája, a csend csodája,  a világ újjáteremtése. Nekünk is csendre van szükségünk, ahhoz, hogy értsük, megértsünk belőle valamit. Valami véget ért,  hogy egy egészen új kezdődjön el. Azóta is tanít, de már nemcsak a szavak, hanem a szív...
ÖRÖMHÍR

ÖRÖMHÍR

A világ teremtésétől számítva,  a görög egyház korszámítása szerint 5508-ban,  a római egyház számítása szerint 5199-ben,  a vízözöntől számított 2957. évben,  Ábrahám születésétől 2015-ben,  az izraeliták Egyiptomból való kivonulása után...
Mindenszentek

Mindenszentek

Pünkösd utáni első vasárnapon, mindenszentek napján ünnepeljük azokat, akik megmutatták, hogy lehetséges, akik már bebizonyították, hogy megéri Isten terve szerint élni. A szentek által felmutatott világ korra, nemre, származásra, anyagi helyzetre való tekintett...