Ma du. 16. órától a rózsafüzér-társulat titokcserét tart, szeretettel várják a rózsafüzér-imádkozókat.

Jövő héten, pénteken, szeptember 8-án az Istenszülő Szűz Mária születésének ünnepét tartjuk. A szertartásokat az ünnepi rend szerint végezzük.

A máriapócsi kisasszonynapi búcsúra, szeptember 9-re, szombatra gyalogos zarándoklatot hirdetünk. Szombaton reggel 6. órakor indulunk templomunktól és kora délután, a vecsernyére érkezünk meg Máriapócsra. Szeretnénk részt venni a délutáni, ünnepi szertartásokon, este pedig vonattal érkezünk haza. A Mária-úton fogunk haladni, csatlakozni lehet Napkoron kb. fél 10-kor, illetve a Forrás tanyán kb. fél 12-kor. Útközben kisbusz fog kísérni bennünket, így aki bizonytalan abban, hogy bírná-e a kb. 29 km-es távot, az is bátran eljöhet. Szeretettel várjuk a zarándokolni vágyó testvérek jelentkezését a sekrestyében!

Szeptember 10-én, vasárnap 10. órai kezdettel egyházközségi tanévnyitó Szent Liturgiát végzünk a templomban, ahol az iskolás gyermekekért fogunk imádkozni, és a Szent Liturgia végén áldásban részesítjük őket. Szeretettel várunk minden iskolás, kis és nagy gyermeket és szüleiket erre az alkalomra.

Szeretettel ajánljuk a Kedves Testvérek figyelmébe a Simeon és Anna nyugdíjas kör II. félévi programját is, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. A hátsó plakáton megtalálható a kifüggesztett program.

Áldott, szép vasárnapot kívánunk minden kedves Testvérünknek!