Szeretettel ajánljuk a Kedves Testvérek figyelmébe egyházközségünk lapjának, a Görög Gondolatoknak legújabb számát. A lelki olvasmányok és beszámolók mellett a karácsonyi szertartási rend is megtalálható az újság utolsó oldalán. (Az ünnepi rend a faliújságon és a templom előtt a kerítésre kifüggesztve is megtalálható).
Közösségi programjaink a sűrű ünnepi napok miatt idén már nem lesznek megtartva. Jövő hét szombaton azonban délelőtt 10 órától mézeskalács-sütésre hívjuk és várjuk a kedves testvéreket a hittanterembe, Érdeklődni és jelentkezni az atyáknál lehet.
Szeretettel köszönjük meg mindazok segítségét, akik templomunk takarításában részt vettek. A Jóisten áldja meg őket fáradozásukért.
Szokásainkhoz híven a karácsony előtti böjti időszakban szegényeink számára tartós élelmiszergyűjtést hirdettünk. Hálásan köszönjük a számos felajánlást. Ezzel kapcsolatban hirdetjük szeretettel, hogy a karitász csoport tagjait hétfő délután 3-ra várjuk a hittanterembe a csomagok elkészítésére, összeállítására.
Továbbra is várjuk szeretettel a felajánlásokat a parókia közösségi helységeinek a felújításához, szeretnénk ezeket a helyiségeket minden korosztály számára kicsit alkalmasabbá tenni, hogy minél gazdagabb közösségi térré változtassuk parókiánkat. Hálásan köszönjük az eddigi felajánlásokat!
Az év végéhez közeledve kérjük a kedves testvéreket, hogy aki még esetleg nem tette meg, legyen szíves az egyház-fenntartási hozzájárulás befizetésével is támogatni egyházközségünket!
Támogatás
Ha támogatni szeretné egyházközségünket, az alábbi bankszámlaszámra való utalással megteheti! Köszönjük!
Ez a honlap sütiket (cookie-kat) használ, kizárólag statisztikai céllal. Látogatásával Ön elfogadja ezek használatát. ElfogadomElutasítomTovábbi információ
Adatkezelési tájékoztató
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.