Szeretettel hirdetjük a Kedves Testvéreknek a következőket:

  1. Megjelent egyházközségünk újságának, a Görög gondolatoknak legújabb száma, amely az újságos asztalról ingyen elvihető.
  2.  A missziós kereszt március 14-én érkezik Nyíregyházára, végigjárja a nyíregyházi görögkatolikus templomokat, így érkezik el hozzánk. Templomunkba 17-én, szombaton érkezik. Du 16. órától imaórát végzünk, utána akatiszt, majd folyamatos imádságra hívjuk a kedves testvéreket, éjszakára virrasztást szervezünk templomunkba, melyre várjuk a kedves testvérek jelentkezését is az újságos asztalon elhelyezett listára. A kereszt körútjának nyíregyházi programja a faliújságon olvasható, de benne van a Görög Gondolatok legújabb számában is, valamint interneten is megtalálható.
  3.  A nyíregyházi görögkatolikus egyházközségek közös lelkigyakorlatára hívjuk a kedves testvéreket március 14 és 17. között. Minden este más-más templomban jövünk össze, este fél hattól, a missziós kereszt előtt. Ez is az említett plakáton olvasható.
  4. Szerdán este az Előszenteltek Liturgiája után, Krétai Szent András bűnbánati nagy kánonját énekeljük. Szombaton pedig Akathisztosz szombat lesz, szintén a Missziós kereszt plakátján olvasható a napi program.
  5. A csíksomlyói búcsúba még mindig várjuk szeretettel a jelentkezőket.
  6.  Jövő héten a szokott hittanok most a kereszt jelenléte miatt elmaradnak, ezek helyett is azt kérjük, hogy a lelkigyakorlatba, és az imádságokba kapcsolódjunk be lehetőségeinkhez képest minél nagyobb mértékben.
  7.  A nagyböjti időszakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelében a szegények megsegítésére hívja fel a figyelmünket, minden katolikus templomban, így nálunk is március 4. és 11. között tartós élelmiszergyűjtést hirdetünk a szegények megsegítésére, és szeretettel fogadjuk és várjuk a nagyböjti tartósélelmiszer adományokat!
  8. Az elmúlt héten az egyházközség költségvetése és zárszámadása elkészült, az irodában lehetőséget biztosítunk ennek áttekintésére.
  9. Idén is lesz városi keresztút, március 24-én, melyre nagy szeretettel hívják és várják a Kedves Testvéreket a szervezők.