2018. május 12-én tartották a sok-sok éves hagyománnyal bíró gyermekbúcsút Máriapócson. Egyházközségünk hitoktatói szervezésében mi is részt vettünk ezen a csodálatos napon.

Az alábbiakban Prekup Erzsébet hitoktató beszámolóját olvashatják a Kedves Testvérek

Bár szombat és a megszokottól hamarabb kell felkelni, de ha esemény van, megéri. Ilyen esemény volt a május 12-én megrendezésre került gyermekbúcsú is, mely miatt határozottan megérte.

A regisztráció után több útvonal közül lehetett választani, melyeken különböző állomások várták a csapatokat. A megállók feladatait a mottóhoz igazították a szervezők mely az „ Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek…” Jer 1,5 címet kapta. A változatos feladványok, történetek segítségével megtapasztalhatták a gyerekek Isten gondoskodó szeretetét, mely egész életünkön át elkísér. A feladatokkal igyekeztek minél több gyereket bevonni, megmozgatni a csoportokból. Miután minden szakaszt teljesítettünk, a feladatokért járó pontokat beváltottuk a jól megérdemelt ajándékokra.

A templomban köszöntöttük Máriát, majd mindenkinek lehetősége nyílt felfedezni a templomudvaron levő népi játékokat, kézműveskedni és bábelőadást is lehetett nézni.

A Bazilika előtt lévő tábori oltárnál a Szent Liturgiában együtt imádkozott a sok száz gyerek és felnőtt. Szentbeszédet Szocska Ábel, a nyíregyházi egyházmegye újszentelt püspöke mondott, melyben a kis hercegről, illetve a könyv szerzőjéről, Antoine de Saint-Exuperyről mondott el egy történetet, hangsúlyozva a felelősséget. Felelősségünket önmagunkért, egymásért, a világunkért, mely felelősség leginkább a családon, a barátságon belül tapasztalható meg.

A gyermekbúcsú mindig élmény, kicsinek-nagynak, fiatalnak- kicsit vagy sokkal idősebbnek egyaránt. Remélem sokszor fogunk még részt venni és mindenkinek olyan maradandó volt/lesz mint számomra volt gyermekkorom gyermekbúcsúi.