Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek a következőket:

  1. Október hónapban az esti Szent Liturgia után Parakliszt imádkozunk az Istenszülő tiszteletére.
  2. A hétköznapi találkozásainkra, hittanokra szeretettel várjuk a Kedves Testvéreket. A fiatal felnőttek találkozója ezentúl csütörtökön 19 órakor fog kezdődni!
  3. A Simeon és Anna Nyugdíjas Egyesület 2018. október 18-án csigacsináló versenyt rendez. A versenyre jelentkezni lehet 2018. október 16-áig a következő telefonszámon: 70/ 458 35 93 vagy a parókián. Minden versenyzőnek hoznia kell a csiga készítéséhez szükséges bordát és orsót. A versenyen minden résztvevő csekély ajándékot kap és az első három helyezettet külön díjazzuk. Az így elkészült csigát az egyesület a foglakozásokra meghívott előadóknak ajándékozzuk.
  4. Október 19-én, pénteken este 18 órától teázásra hívjuk a kedves testvéreket Püspök Atyával egyházközségünk hittantermébe. Ezzel alkalmat szeretnénk teremteni a Kedves Testvérek számára, hogy Püspök atyánkkal személyesen találkozhassanak és beszélgethessenek. Mindenkit szeretettel várunk!
  5. Október 21-én esperesi sportnapot tartunk a Filo Sportcentrumban, ahova szeretettel várjuk a sportolni vágyó családokat, nagyon sokféle sportolási lehetőséget ki lehet próbálni, a program ebéddel kezdődik. A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött, október 16-ig jelezhetjük részvételi szándékunkat. Szeretnénk egyházközségünkből egy focicsapatot is kiállítani, erre is várjuk a jelentkezéseket Dani atyánál.
  6. Szeretnénk egyházközségünkben egy Baba-mama klubot is indítani „Ringató” névvel, ahol sok más mellett zenetanári vezetéssel népi mondókák, énekek tanulására is lehetőségünk lesz, szeretettel várjuk a kismamák jelentkezését.
  7. Szeretettel ajánljuk a kedves testvérek figyelmébe a Görögkatolikus Tudásolimpiát, ami ebben az évben már nemcsak a diákokat, hanem két új kezdeményezésként a családokat, illetve idősebb, nyugdíjas híveinket is megszólítja. Részletek a hirdetőtáblán!
  8. Közeledik a halottak napja. A római katolikus testvéreinkkel együtt ezen a napon mi is megemlékezünk elhunyt szeretteinkről. A megszokott módon, november 1-jén, du. 16. órától parasztászt fogunk imádkozni az Északi temető fő ravatalozójánál, majd az esti, fél hatos Szent Liturgiát elhunytjainkért ajánljuk fel. Aki szeretné, hogy elhunytjairól megemlékezzünk, a sekrestyében, vagy az egyházközségi irodában szíveskedjék feliratkozni!