Lautitia koncert[2456]

December 4-én 18 órától a debreceni Lautitia Gyermekkórus ad karácsonyi koncertet templomunkban.

A Gyermekkar a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola kórusa. Az együttes már 1959 óta létezik, Lautitia Gyermekkarként azonban 2006 óta, mióta Nemes József a kórus karnagya, aki gyermekként szintén itt énekelt. Az elmúlt, több mint 58 év alatt számos hazai és nemzetközi kórusverseny díjazottjai és fesztivál résztvevői. Állandó szereplői a debreceni Kodály Filharmónia és a Csokonai Színház produkcióinak, valamint gyakran tesznek eleget a Görögkatolikus Egyház és a város felkérésének is.Az utóbbi évek eredményeiből és elismeréseiből kiemelkedik az Európa- és világbajnoki cím valamint a KÓTA- és a Hajdú-Bihar Megyei Prima-díj. A legfontosabb mégis az, hogy egy olyan közösségé vált a Lautitia Gyermekkar, amelynek a tagjai egymást szeretik, tisztelik és a közös alkotás lehetősége mindenkinek folyamatos, új kihívást jelent a mindennapokban.

Görörgkatolikus Egyházunk új ékköveként egészen biztos, hogy székesegyházunkban adott koncertjük karácsonyra való készületünk egyik meghatározó élményévé válhat.

Szeretettel hívjuk tehát a Kedves Testvéreket, erre a különleges alkalomra.