1. Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy hétköznapokon továbbra is a szeminárium kápolnájában végezzük a szertartásokat, amelyekbe online kapcsolódhatunk be. Reggel 7. órától imaórát végzünk, majd Szent Liturgiát, este 17.30-tól pedig vecsernyét, majd parakliszt az Istenszülő Szűz Mária köszöntésére.

2. Jövő héten, szombaton az idei év utolsó halottak szombatja lesz, elhunytjainkért a Szent Liturgiát és panachidát szintén a szeminárium kápolnájából végezzük reggel 7. órától, amelybe szintén online kapcsolódhatunk be.

3. Jövő héten vasárnap Pünkösd ünnepét tartjuk, ezt az ünnepet teljes egészében a templomban szeretnénk megünnepelni a kedves testvérekkel együtt. Szombaton előesti nagy vecsernyét végzünk a templomban 17.30-tól. Vasárnap 8.30-tól reggeli istentiszteletet imádkozunk, majd 10. órától Szent Liturgiát végzünk, este 17.30-tól szintén Szent Liturgiát végzünk, majd vecsernyét. Szeretettel hívjuk a kedves testvéreket a közös imádságra.

4. A templomban igyekezzünk a biztonsági intézkedéseket megtartani, tehát kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk, vagy kendő viselése, valamint a 1,5 méteres személyek, ill. családok közötti távolság megtartása. A maszkokat, kendőket csak az áldozás idejére szabad levenni, mindenkit külön kanállal fogunk áldoztatni, itt is ügyelni kell a sorbaállás alkalmával a 1,5 méteres távolság megtartására!

5. Szeretettel köszönjük mindazoknak a fáradozásait, akik tegnap eljöttek a templomot takarítani!  Mivel a felújítási munkálatok még zajlanak, jövő szombaton is ki kell takarítanunk a templomot, ezért ismételten kérjük ebben a kedves testvérek segítségét! A templom takarítását jövő szombaton 9. órától kezdjük!

hu_HUHungarian