1. Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy nagyböjt hétköznapjain minden esti szertartáson, vasárnap pedig minden liturgián biztosítjuk a szentgyónás lehetőségét. Közeledik a húsvét, ne halasszuk az utolsó napokra a szentgyónásunk elvégzését.

2. A jövő héten, szerdán és pénteken fél 7-től böjti, reggeli zsolozsmát végzünk, este pedig az előszentelt áldozatok liturgiáját mutatjuk be. Március 7-e nagyböjt ötödik szerdája lesz, ilyenkor végezzük Krétai Szent András bűnbánati nagy kánonját utrenye keretében. Hogy minél tovább rést vehessenek ezen a szertartáson is aki szeretnének, azért Ábel püspök atyával úgy döntöttünk, hogy szerdán az előszenteltek liturgiáját egy órával a szokottnál hamarabb, fél 5-kor fogjuk kezdeni. Utána rögtön folytatjuk az imádságot a Krétai kánonnal. A többi hétköznapon reggel és este, a szokásos időben Szent liturgiát végzünk, reggelenként böjti imaórával, este pedig böjti vecsernyével. Szombaton reggel Akathisztosz szombat lesz. A reggeli Szent liturgia után, fél 8-tól az Istenszülő akathisztoszának felemelő szertartását végezzük.

3. A Magyar Püspöki Konferencia arra biztatja híveit, hogy húsvétra is gyűjtsünk tartós élelmiszereket a rászorulóknak. Szinte minden héten van érdeklődő, aki szívesen fogadna ilyen segítséget, ezért szeretettel kérjük, hogy aki teheti, gondoljon rájuk, és készítsen egy-egy családnak odaadható tartós kis élelmiszer csomagokat és adja be az irodába, vagy a sekrestyébe, hogy továbbíthassuk.

4. Aki megteheti, az regisztráljon a Covid-19 elleni védőoltásra, és amint lehetséges vegye föl azt, hogy megfékezhessük a járványt. Addig is vigyázzunk egymásra a szabályok betartásával! Itt a templomban is tartsuk meg az egymás közötti nagyobb távolságot, viseljük szabályosan a maszkot! Helyet foglalhatunk a kórusokon is, hogy ezzel is csökkentsük az esetleges fertőzés veszélyét! Nehéz napokat élünk, sokan betegszenek meg a vírustól, de egyre többen védettek is lesznek tőle a gyógyulásuk és a védőoltások felvétele által.  Krónikus betegeknek és 65 év felettieknek Ábel püspök atya rendelkezése alapján továbbra sem kötelező a járvány idején személyesen részt venniük Szent Liturgián. Akik pedig kicsit is betegnek érzik magukat, az maguk miatt, és mások iránti felelősségből is feltétlenül maradjanak otthon a teljes gyógyulásukig! Minden nap imádkozunk értük!

5. Amint láthatjuk, az újságos asztalon újra kaphatóak templomunkban a Görögkatolikus Szemle havilap és a Görögkatolikus Szemlélet negyedéves magazin számai. Az újságokon feltüntetett áron elvihetők hátul az asztalról. Akik szívesen olvasnák az országos terjesztésű katolikus hetilapokat is, mint az Új Ember vagy a Keresztény élet, azoknak javasoljuk, hogy maguknak fizessék elő ezeket, mert a posta így közvetlenül kiszállítja a lakásukra. Itt a templomban az volt a tapasztalat, hogy minden hónapban nagyon sok példány megmaradt. Aki egyedül nem tudja megrendelni, de szeretné, annak hivatali időben szívesen segítünk ebben az egyházközségi irodában.

hu_HUHungarian