Május utolsó hetének hétköznapjain is parakliszt végzünk az esti Szent Liturgiák után a szerda és csütörtök esti ünnepi vecsernyés napok kivételével.
Május 26-án, áldozócsütörtökön Urunk mennybemenetele ünnepét tartjuk, a hétköznapra eső ünnepek rendje szerint. Reggel fél 7-től, 10 órától és este fél 6-tól végzünk Szent Liturgiát, az utrenye negyed 8-kor kezdődik. Fél 9-től az általános iskola, 11.15-től pedig az óvodások végeznek Szent Liturgiát, ezeken is részt vehet, aki máskor nem tudna eljönni.
Május 28-án, szombaton lesz Egyházmegyénk búcsúja Máriapócson. Ábel püspök atya szeretettel hív mindnyájunkat erre a közös találkozásra, hálaadásra. Délelőtt 11 órakor kezdődik majd a Püspöki Szent Liturgia, Dr. Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek atya lesz a búcsú szónoka és fő vendége. A Szent Liturgia előtt 10 órától parakliszt végzünk, de már reggel 8 órától elindulnak a színes programok, ahol a családjaink kicsi és nagy tagjai is tartalmas élményeket szerezhetnek. Délután 16.30-tól a Csík zenekar koncertjével zárul majd a búcsú. Napközben az Egyházmegye utcája programban bemutatkoznak az Egyházmegyénk területén működő intézmények. A gyermekeknek játszóház és képzőművész műhelyek gondoskodnak érdeklődésüknek megfelelő változatos időtöltésről. Az utazást a kora reggeltől viszonylag késő estig eltartó programok miatt alapvetően egyénileg kellene megoldani, mert a közös buszos utazásra nem mutatkozott a héten komolyabb igény.
Május 27-én, pénteken este imatalálkozót szerveznek ugyancsak a Kegyhelyen keresztény fiatalok számára. Szeretettel buzdítjuk egyházközségünk fiatal tagjait is a részvételre. Az Egyházmegye búcsúja előtt, 18.00 órától gyülekező és szálláshely elfoglalása. 18.45-től vacsora, 19.30 zarándoklat a Boldogságok útjának egy szakaszán, majd visszaérkezés után ima és elmélkedés a kegytemplomban, majd kötetlen beszélgetés. A szállás, a vacsora és a reggeli miatt, amelyeket az egyházmegye biztosít a résztvevőknek feltétlenül szükséges regisztrálni az alábbi címen: ifjusagiimaest@gmail.com
Áldott vasárnapot kívánunk minden kedves testvérünknek!
Támogatás
Ha támogatni szeretné egyházközségünket, az alábbi bankszámlaszámra való utalással megteheti! Köszönjük!
Ez a honlap sütiket (cookie-kat) használ, kizárólag statisztikai céllal. Látogatásával Ön elfogadja ezek használatát. ElfogadomElutasítomTovábbi információ
Adatkezelési tájékoztató
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.