Ilyen a mi Istenünk!
A mai evangéliumi példázat ismerősként cseng, talán már a gyerekek számára is, hiszen évről-évre felolvassuk. S különösebb magyarázat sem szükséges hozzá, mert Krisztus meg is magyarázza a példázat tanítását, értelmét. S ideális esetben mindnyájan meg tudjuk vizsgálni életünket, tetteinket, hogy a példázat szerint, mi milyen föld vagyunk, mennyire fogadjuk be az evangélium jó hírét, és hogyan tudjuk saját életünkben megvalósítani, termést hozni.
Éppen ezért javaslom, hogy a mai példázatban a Magvető személyét vizsgáljuk meg. Jó és hasznos újra és újra tudatosítani, hogy milyen Istenünk van. Számomra mindig bíztatás, és buzdítás jelent szembesülni az Istennel, hogy a sikerek vagy éppen sikertelenségek, a vélt, vagy valós nehézségekben is tegyem a helyeset, a jót, a szeretetreméltót, mert ilyen csodálatos az Istenünk.
Mértéktelen és pazarló a szeretetben, és a szándékban, hogy őt felismerjük és az üdvösség útjára, az Istennel való közösségre térjünk. Mert nemcsak az evangélium lapjairól és történeteiről lehetőt felismerni, hanem számtalan mód és alkalom adódik az életben. Rá lehet találni az Istenre a teremtett világ, a természet szépségét és bonyolultságát szemlélve, de az Istenről ad tanúbizonyságot a bennem lévő vágy a jóra, igazra, a transzcendensre, de Istenre mutatnak a legnagyobb tudósok is, mikor rájönnek arra, hogy milyen tökéletes alkotás a világ és az ember, mikor meghajolnak a végtelen Intelligencia előtt. Ilyen Istenről szól a magvető példabeszéde, a magvető, ki mindenhova szórja a vetőmagot.
Az Isten nem személyválogató: Oda is szór magot, ahová talán feleslegesnek tűnik. Szinte megkísért minket az ítéletalkotás, egy-egy személyt látva s talán már-már irigykedünk, az isten kegyelmén. Miért ad az Isten olyan embereknek is lehetőséget az üdvösségre, aki szerintünk nem érdemli meg. De ő a kavicsos, keményszívűeknek is megadja a lehetőséget.
Az emberi szabadságot maximálisan tiszteletbe tartó: Bárkinek joga van visszautasítani, elvetni, s persze joga van elfogadni az Isten akarata szerinti fejlődést. Ő nem kényszerít, s nem zsarol minket, még csak azzal sem, hogy a keresztényeknek könnyebb életet ad. Hanem azt akarja, hogy szabadon, mindenféle külső kényszer nélkül dönthessük el, hogy elfogadjuk az Ő szeretetét, vagy sem.
Mint a szülő, gyermekét növekedni, fejlődni, akarja látni. Ezért az ő szeretete folytonos, ezért a magvető minden napban, minden pillanatban meg akarja adni a lehetőséget. Erről beszél Jézus is, mikor azt mondja, hogy az Atya és a Fiú is folyamatosan munkálkodik, mondhatnám a magvető folyamatosan, szórja a magokat, hogy bennünk, rajtunk keresztül is megfoganva Isten országának gazdagsága növekedjen.
A magvető példabeszéde éppen ezért rendszeres történetként valósulhat meg egy keresztény ember életében. Nem úgy, mint a természet évente egyszer vetni és egyszer aratni, hanem állandóan és folyamatosan, egyszerre és folyamatosan kell, hogy megjelenjen a vetés a Szentírás rendszeres és nyitott szívű olvasásában, és az aratásnak, a krisztusi tanítás tettekre váltásában, és az isteni szeretet továbbadásában. Úgy, ahogy az imádságok végén gyakran mondjuk: most és mindenkor és örökkön örökké.