Fázunk. Hetek óta fázunk. Nem szoktunk hozzá, hogy hideg van. Szürke, ködös napok, s csak néha-néha süt ki a nap, s a mínuszok is elviselhetőbbé válnak. De nagyon várjuk a tavaszt, a meleget, a napsütést.
Sokszor fázik a lélek is. Különösen a szürkeségben, amikor nincs nap, mikor nincs, aki felmelegítse. Ilyenkor kapkodva szedünk fel ruhákat, a tárgyak kályhájához nyomjuk kezünket, hogy átforrósítsa. De ha belül nincs meleg, hiába újabb és újabb réteg, újabb és újabb kályha, fázunk, s fázni is fogunk.
A mai evangéliumban egy ilyen fázós emberrel, Zakeussal találkozunk. Akiben ott legbelül hideg van. Hogy ki oltotta el a tüzet benne? Nem tudjuk. A családi tűzhely hiánya, vagy az emberi gonoszság, melynek alacsony termete miatt kicsi gyerekkora óta célkeresztjében volt. Vagy saját hibás döntéseinek sorozata, amelyek által oda jutott ide? Nem tudom. Csak látom, hogy didereg, s keresi a napot, keresi a jégcsapokat olvasztó tavaszi enyhületet.
Kereste tárgyakban, kereste címekben és rangokban, hatalomban. S bár a kéz, az arc felmelegedett, bár a test néha forró volt, de ott legbelül nem olvadt a jég, s visszahűlt, visszafagyott mindent.
Mert a szívben más a törvény. Ott az értelem lakik, aki tudja a megvett és a lopott szeretet, csak a boldogság hazugsága. Ott a mosoly vagy őszinte, vagy nem is létezik. Ott az értelem az úr, aki az örök tavaszt keresi. Ott az őszinteség helyén az ember nem hazudhat boldogságot.
Ide érkezik meg Jézus, rátekint, a szemébe néz. Rád tekint, a szemedbe néz. Legbelülre, a tárgyak, rangok mögé akar kerülni, ahol Te vagy. Az ember maga, címek, rangok, tévedések, sérülések nélkül. Ismer, s mégis szeret. Nem kérdez, nem vádol, nem elemez, csak kezébe fog s felmelegít. Értelmet ad, feltámaszt. Zakeus újra embernek érzi magát, és olvad a jég.
Ez az a találkozás, melyre nekünk is szükségünk van. Amiért vasárnapról, vasárnapra felmászunk a fügefára, hogy lássuk, hogy lát minket, hogy tudatosítsuk, észrevett minket.
S a felmelegedett szív nappá válik. Hőséget áraszt, melyet tovább kell adni, amelyből másokat kell melegíteni. Tavasszá, nappá válni, hogy olvadjanak a szívek. Mert ahol Isten van, ott van a Tavasz.