Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –megállt középen, és így szólt: Békesség nektek!
Azután azt mondta Tamásnak: »Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!
Tamás azt felelte: Én Uram és én Istenem!
Jézus erre azt mondta neki: Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.
(Jn20,26-29)
A hitünk nem üres érzelgősség, nem a hagyomány tisztelete, hanem az apostolok tapasztalata, és a szív éhsége és az értelem szomjúsága.
Találkozás, amelyben Tamás kézzel érint, de szívével lát, bár tapintásra épül, mégis szellemi találkozássá válik.
Ez az útja a mi hitünknek is: szemünk csodálja, kezünk érinti az élet teljes csodáját, mikor az elme az egyetlen értelmes választ megtalálja, mikor a szív eltelik, s már nincs más szó: Én Uram, én Istenem!
Szent Tamással együtt zarándokok vagyunk, és reményeink szerint még évtizedek állnak előttünk, hogy a kéz tapasztalata, az értelem teljessége és a szív gazdagsága növelje a hitünket.