Gondolatok a Nyíregyházi Belvárosi Egyházközségnek a Máriapócsi Kisasszony-napi búcsú napjára szervezett gyalogos zarándoklatáról.

Ezen a csodálatos szeptemberi ünnepnapon, a Nyíregyházi Szent Miklós Székesegyházból, közös imádság után, Molnár Zoltán parókus atya gondolataival keltünk útra kora reggel Máriapócsra. Kis csoportunkból sokan nem ismertük még egymást, de az út során közösséggé váltunk, mert mindannyiunkat ugyanaz az érték vezet, az összetartó hit. Ez ad erőt a nagyjából 30 kilometeres gyalogos zarándoklat során.

Nem egyszerű gyalogos túra ez, nem céltalan bolyongás. A zarándoklat ettől sokkal több. Az út végén nem pusztán te magad érkezel meg, a lelked érkezik meg. A cél mindannyiunk számára és minden egyes alkalommal más és más. Lehet az egy valakiért vagy valamiért történő felajánlás, lehet hálaadás, önmagunk megtalálása, útkeresés, életcélunk, küldetésünk megtalálása. A legfontosabb, mindig közelebb és közelebb kerülni Istenhez.

Lélekemelő érzés volt számomra, ahogy nem csak egymás mellett, hanem együtt haladtunk az úton. Természetesen fizikai fájdalmat élt át a testünk, de mind az elmélyedett csendes imádság, mind a keresztfáknál elmondott közös imák, s a Mária-énekek közös éneklése, erőt adtak mindannyiunknak a további kilométerek megtételéhez. A Mária-úton haladva segítőink is voltak, elsősorban a Szentlélek, és Kocsis Dániel segédlelkész atya, aki autóval kísért bennünket, és a pihenő állomásokon gondoskodott a vízveszteségünk pótlásáról.

Ahogy a város határába érve megláttam a kegytemplom tornyait, hevesebben kezdett verni a szívem. Ahogy a “Téged jöttünk köszönteni” közös énekszóval beléptünk a templom ajtaján, az addig fojtogató sírás könnyei megkönnyebbülve mosták végig arcomat. A terheket, amit sokunk hosszabb-rövidebb ideje hordoztunk, szeretettel tettük le az oltár elé. Különleges érzés ide a megérkezés. Számomra valóban olyan, mint édesanyám ölelő karjaiba megérkezni.

Az első gyalogos zarándoklatom alkalmával nem hittem magamban. Nem hittem, hogy van hozzá erőm, hogy meg tudom tenni az utat. De volt valaki, aki hitt bennem, aki mindig is szeretett és szeretni fog.
Az ő akarata erősebb volt mindennél. Általa szólított meg egy hittestvérem, hogy vegyek részt a zarándoklaton. Általa szólítok meg én is másokat, hogy bátran legyenek részesei ők is, gazdagodjanak lélekben, kerüljenek ők is ezáltal közelebb az Istenhez. Én boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a lelki élménynek.

Ezzel a néhány sorral buzdítok rá mindenkit, buzdítalak Téged is, kedves olvasó, kedves leendő zarándok, hogy éld át minél többször ezt a lelki élményt, ezt a fajta imádságot, életed zarándokútján!

Zarándok
(Papp Tünde Judit)

Halld meg a hívó szót,
Kelj útra, zarándok!
Elveszett hited az
Úton megtalálod.

Árnyat adó lombok…
Fények… csend-áhitat…
Csüggedő lelket mind,
Szépsége átitat.

Hordozod kereszted,
Életed útvesztő,
Vigasztalan sorsod
Hit nélkül esendő.

Hosszú, nehéz az út,
Mely most még előtted,
Isten kegyelméből
Lassan mind mögötted.

Jutalmul majd sírhatsz,
Leteheted terhed,
Hálaénekedben
Megszabadul lelked.

Gondjaidnak súlya
Nem nyomja már vállad,
Ő hallja imáid,
Békéd megtaláltad.

Pin It on Pinterest

Share This